Elsőként Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus köszöntötte videóüzenetben a résztvevőket. Kiemelte, hogy az újítások és a felfedezések vitték előre a civilizációt a múltban is, és nincs ez másképp napjainkban sem. Igaz, a technológiai keretek változnak.
Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára A magyar gazdaság aktuális helyzete és jövőképe címmel tartott előadást. Kiemelte, hogy „az elmúlt hetekben pozitív növekedési fordulat látható a KSH adatai alapján: a munkanélküliség sosem látott alacsony szinten van, a foglalkoztatottság rekordmagas. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a gazdaság stabilan került ki az elmúlt 12–18 hónap megpróbáltatásaiból, amely javulásában a kormánynak és a célzott intézkedéseknek jelentős szerepe volt.”
„A cél eredetileg is az volt, hogy a gazdaság mindenképp talpon tudjon maradni, elkerülve az energia-, a kamat- és a fogyasztási csapdát. A krízis javarészt az elhibázott szankciós politikák okozta energiaválságnak köszönhető” – tette hozzá.
Az államtitkár a jövőről elmondta, hogy jelentősen megnő az energiaigény, számos zöldenergia-projekt is elkezdődött, de a hangsúlyt az energia tárolására kell fektetni.
Ezenkívül a beáramló mellett a kiáramló FDI-re is nagyobb figyelmet fordítanak. A beszállítófejlesztés kulcskérdés úgy horizontálisan, mint vertikálisan. A külföldi vállalatok hazai jelenlétét mérsékelni kell, valamint
prioritásként kell kezelni a magyar tulajdonú cégek külföldi terjeszkedését, hogy nemzeti bajnokok kerülhessenek ki. Erre jó példa az OTP, a 4iG, a Pick, valamint a Richter.
Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára is a meghívott előadók között szerepelt, és az Iparstratégia vállalati szemszögből címmel tartottelőadást. Kiemelte, hogy a gépjárműipar területén kialakult egy erős ökoszisztéma, de a világban közben hatalmas változások zajlanak, amelyek új kihívásokat hoznak a felszínre. Fábián Gergely elmondta: „A magyar ipar fundamentumai erősek maradtak az olyan globális kihívások ellenére, mint az inflációs környezet, a növekvő eladósodottság vagy éppen Kína lassuló gazdasági helyreállása. Hosszú távon az energetika kérdésköre egyre lényegesebbé válik, különösképpen az energiaszuverenitás. Ám a nemzetközi energiaválság, az átalakulás dacára van potenciál Magyarországon az iparban arra, hogy megújuljon és még jobb formába kerüljön.”